Törőcsik Mari szülőháza állami múzeum lesz
Így tiszteleg előtte a kormány.
Így tiszteleg előtte a kormány.
A miniszterelnök maga felügyeli az összes minisztérium és egyéb kormányszerv létszámgazdálkodását.
Több nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás is kezdődik nemsokára, több új vasútvonal is épül, egyes állomások pedig átalakulnak.
A magyarországi nyaralóhajózás alapjait és hátterét akarják megteremteni.
A halasztás oka ismeretlen.
De kap a várpalotai Trianon Múzeum Alapítvány is.
És ösztönző támogatást is.
A kormány úgy döntött, hogy megveszi az épületet, az időseknek a főváros fog új helyet keresni.
És a házhoz szállítást is nekik kell majd fizetniük.
A mű egy két világháború között népszerű szobrász alkotása, amelyet elvileg a váci vár alatt fognak felállítani.
A korábbi rezsióradíj 2870 forint volt, a jövőben ez legalább 3300 forint lesz, általános forgalmi adó nélkül.
A keddi Magyar Közlönyben jelent meg az erről szóló kormányrendelet.
Több millió euróval járul hozzá Magyarország Törökország menekültügyi forrásaihoz. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg.
Legalábbis a kormány ezt szeretné.
A kormány oktatási egyezményt kötött Ugandával, amelyet a hétfő esti Magyar Közlönyben hirdettek ki.
A BMX mellett lesz gördeszka, görkorcsolya és 3 a 3 ellen kosárlabda is.
„Egyszeri jelleggel” csaknem 500 millió forintot utalt ki a kormány az idei rendkívüli tartalékból a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványnak, és elrendelte, hogy a jövő évtől évi másfél milliárd álljon rendelkezésre erre a célra.
A tizenegy kormánybiztos és a több tucat miniszteri biztos ezentúl a Miniszterelnökséget vezető miniszter előzetes egyetértése nélkül is vállalhat pénzügyi kötelezettséget.
Az Iványi Gábor vezette egyház ügyében másodszor marasztalja el a parlamentet az Alkotmánybíróság, de a mostani határozatot a Magyar Közlönyben nem tartotta szükségesnek megjelentetni.
A kényszertörléssel kapcsolatos eljárás egy rendelkezését semmisítette meg az Ab.